fejlec

01Kanyó Alfonzné 2008. óta foglalkozik csuhézással. Használati és dísztárgyakat készít hagyományos technikával. 2012-ben és 2014-ben elnyerte a kézműves szakma egyik legmagasabb állami elismerését, a Magyar Kézműves Remek címet. 2013-ban a szakmai zsűri döntése alapján kiállításra kerültek munkái a Betlehemi Jászol Országos Pályázatán, valamint a Kézművesség 2014 elnevezésű, szintén országos pályázaton mindhárom pályamunkája kiállításra került. Emellett gyerekeknek is tart bemutatókat, melynek célja hagyományaink ápolása és továbbadása.

Portékáink!

szappan.jpg

36jp logo

umv logo

daranyi

eu leader