fejlec

IMG 20131102 100012Pethőné Szabó Piroska népművész hosszú évek óta foglalkozik hagyományőrzéssel, népi kismesterségekkel. Hímzéssel, csuházással gyöngyfűzéssel egyaránt foglalkozik.
Az 1996-os év kiemelkedő szakmai sikereket hozott számára, megkapta a Népi iparművész címet. A Hadtörténeti Múzeumban bemutatott alkotásaival, valamint diákjai munkáival kiemelt díjat kaptak. Az „Élő népművészet" című országos kiállításon hímzés kategóriában első helyezést ért el. Alapító tagja és alelnöke a 2002-ben életre hívott Palócföldi Népi Iparművészek Egyesületének. 2002-ben a Pro Renoranda Cultura Hungariae Szabadalapítvány országos pályázatán, Szepesi János és Török János népi iparművészekkel közösen alkotott Palóc szoba I. díjban részesült. 2006-ban társaival megalapították a JÓ PALÓCOK Regionális Népművészeti Egyesületet, mely már túllép a határokon.

2008 januárjában a Magyar Kultúra napján, a „Nagy palóc dr. Zólyomi József" díjjal tüntették ki a palóc néphagyományok ápolásáért. 2008. március 20-án Fáy- emlékgyűrűt kapott a tanulóifjúság szakmai oktatásában, nevelésében végzett áldozatos pedagógiai munkájáért, közösségi tevékenységéért. 2008 nyarán az Amerikai Egyesült Államokba kapott meghívást testvéremmel, Szabó Jánossal a Nógrád Táncegyüttes vezetőjével, ahol a kint élő magyaroknak tanítottak néptáncot és népi kismesterségeket.
A Világörökség részét képező Hollókőn a felújított házakba ő készítette el a belső terek textíliáit, de mindezek mellett játszóház vezetésével és oktatással is foglalkozik.
Rendszeres résztvevője a Mesterségek Ünnepe minden évben megtartott rendezvénysorozatának, de mind e mellett számos egyéb hazai és nemzetközi vásáron megfordul.

Kapcsolat:

Pethőné Szabó Piroska
3152 Nemti, Kossuth út 45.
Tel.: 32/ 364 – 059, 30/ 566 – 5805
e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • 10153847_782325181791319_4447166662850430655_n
  • 10347171_729968360377657_7491952621683904061_n
  • 10556938_838650316158805_8105313352086047427_o
  • 20130929_153218
  • 20131201_1403445
  • 427209_427557620618734_188457482_n
  • 527907_427557113952118_1762346140_n
  • 557292_427557377285425_1059921663_n
  • CIMG7897
  • IMG_20130929_155719
  • IMG_20131102_093733
  • IMG_20131102_094040
  • IMG_20131102_094345
  • IMG_20131102_094539
  • IMG_20131102_100012
  • IMG_20131102_101937
  • IMG_20131201_133918

Simple Image Gallery Extended

Portékáink!

fs_csont_03.jpg

36jp logo

umv logo

daranyi

eu leader